Tájház

A hagyományos szüreti felvonulás előestéjén, 2010. szeptember 3-án (pénteken) szép számú érdeklődő részvételével avattuk fel a Svastics udvarban lévő régi magtárépület romjain felépült Tájházat, mely a térségünkben az első.

Tájház átadó ünnepség
A Tájház átadása 2010-ben
(Lasztovica Jenő ogy. képviselő, Németh József polgármester, Suchmann Tamás)

A 24 millió forintos beruházás megvalósításához a Balatoni Fejlesztési Tanács 4,5 millió forintos pályázati forrást biztosított. A többit önkormányzatunk biztosította a saját költségvetéséből. A munkálatokat Kocsis Tibor által készített tervek alapján Szabó Zoltán helyi építési vállalkozó kezdte el 2009 májusában. Az épületgépészeti munkákat Szabó András, a villanyszerelési munkákat Varga Ferenc, a festést, meszelést Németh László, az asztalos munkáktól a faburkolásokat Molnár Gyula asztalos mester készítette. A tereprendezés gépi munkáit ifj. Ihász István és Csali János, a parkosítás kézi munkálatait az önkormányzat dolgozói végezték el.

Az akkor hivatalban lévő Németh József polgármester mindenkinek megköszönte, hogy munkájuk eredményeként a kitűzött átadási határidőt tartani lehetett. Megköszönte mindazok segítségét, akik a Tájház első kiállításának tárgyait, szőlészet, borászat eszközeit segítettek összegyűjteni és bemutatni.

A teljes projektet megvalósítása a LEADER vidékfejlesztési program keretében 2008-ban benyújtott pályázati forrás segítségével valósulhatott meg. Ennek keretében került kiépítésre a Tájház tetőtere, szabadtéri és beltéri kemencék, valamint a kültéri bemutatóhelyek. A fentiek elkészültével rendezett, a község lakói és a civil szervezetek számára olyan közösségi hely áll rendelkezésre, amely rendezvények, falunapok, konferenciák megtartását is lehetővé teszi.

A Tájház és környéke akkor tölti be funkcióját, ha azt tartalommal töltjük meg. Ez mindannyiunkon múlik.

A Tájház nyitva tartása, elérhetősége:
Kedd, csütörtök, szombat: 10.00 – 12.00 és 14.00 – 18.00 óráig

Kossuth u. 115. sz. alatt lévő, Dr. Nagy Endre nevét viselő Általános Iskola mögött található az épületkomplexum. Az iskola épületétől délre eső murvás úton lehet a Tájházat megközelíteni.

Képgaléria:

shares