A balatonedericsi „Keresztelő Szent János” katolikus templom története (leírása)
Írta: Kocsis Lajos nyugdíjas
Adatok Balatonederics község régi és a mostani templomának történetéhez.
A megírásnál főleg a községben ma is élő idős személyektől beszerzett adatokra, – régi visszaemlékezéseire – támaszkodtunk. Balatonederics, 1964. április hónap
Balatonederics
Kisközség, Zala vármegyében – újabb közigazgatási megállapítás szerint – Veszprém vármegyében, a tapolcai járásban terül el, a Bakony hegység nyúlványának peremén. Északról Nemesvita községgel, délre a Balatonnal, keletre Szigliget községgel, nyugaton – mint említettük a Bakony hegység peremével – erdőségével – határos. A községhez hozzátartozik: Feketekastély, Csalit puszta, a Szénkéneggyár helyén lévő lakóházak. A Szénkéneggyárt – jobb elhelyezés folytán – 1935. év őszén áttelepítették Pétre.
Nagy Jenő középisk. tanár: „Tapolca és Vidéke település földrajza” könyvéből vett adatok szerint:
Edelich Zalavár földjeihez tartozott, melyet II. Endre magyar király adományozott el 1214-ben Miksa mesternek. Parochiális egyháza volt a középkorban. Temploma a 14. században épült, védőszentje: Keresztelő Szent János tiszteletére lett szentelve. A régi templom ma már nem áll fenn, lebontották. Kis befogadóképessége miatt a község katolikus hívői számára már nem felelt meg, az idő is erősen megrongálta és korszerűtlen is lett.
Közelebbi adatok a lebontáskor sem kerültek elő – mint remélni lehetett volna – az alapfalak szétbontásánál, de más forrásból sem sikerült a templomra vonatkozólag adatokhoz jutni. A régi templom leírására annyit: alakja stílusa, nagysága (befogadóképessége) teljesen olyan volt, mint a közeli balatongyöröki és vonyarcvashegyi templomoké, az építőanyaga is hasonló volt ezen templomok anyagához. A régi templomot 1895. év elején kezdték el lebontani. A lebontás következtében a legrövidebb időn belül korszerű, megfelelő befogadóképességű, új templomot kellett építeni. Az ehhez szükséges pénzalapot főleg a község lakosságának a legmesszebbmenő adakozásából (erőfeszítéséből) kellett előteremteni, ami azonban nem volt elég. Agilis egyházközségi tagok, vezetők bejárták a közeli és távoli községeket és a lakosságtól adományt kértek, gyűjtöttek az új templom felépítési költségeire. Vidékünk legnagyobb részt katolikus, – bár jó részt szegény sorsú – lakosai a nemes célt tekintve jelentősen kivették részüket az adakozásból. Lelkes, önzetlen adománygyűjtőink voltak még Zalaváron is az apátságban, Sümegen a Szt. Ferenc rendű barátoknál, Zircen a ciszterci rendnél stb. Természetes, hogy a gyűjtések eredményesek, lelkesek is voltak, de mégsem voltak elegendők a templom teljes felépíttetéséhez. Így azután is, ahogy az új templom épült, évről-évre szorgalmasan gyűjteni kellett tovább az adakozásokat az építési költségek fedezésére. Ezen kívül a község lakossága kézimunkával, ingyen fogatokkal közreműködött az építkezés egész ideje alatt.
Az új templom építője: Laskay Emil keszthelyi építőmester volt, a vidék akkori elismert legjobb, garanciális építője. Az egyházközség vezető emberei a régi templom lebontására és az új templom tervrajza alapján elkészített költségvetés szerinti összegére az építőmesterrel megállapodtak és kétoldalú szerződést kötöttek, mielőtt a bontási és építési munkák megkezdődtek volna. A régi templom lebontása 1895 évben megtörtént. A bontásból származó kő és egyéb anyagot elkülönítve a templomtéren összerakták. Ugyanezen évben (1895) az új templom alapárkait (fundamentumokat) megásták. Az új templomhoz széles, mély alapárkokat kellett ásni. Ekkor és a régi templom alapárkainak feltárásakor igen sok emberi csontvázat (koponyákat, kar lábszárcsontokat, csigolyákat, bordákat, kézláb perceket stb.) találtak, amiből arra lehet következtetni, hogy a régi templom mellett (körül) temetkeztek.
A következő, 1896. évben lerakták – körül – a templom alapfalait a földszintig és arra a körülzáró (oldal) falait rakták fel a templom ablakok alsó szélének magasságáig. A föld felszínétől felfelé a falakat körös-körül kb. 1 m magasságig (zsidi) faragott terméskővel burkolták. Az 1897. évben a templom (oldal) körülzáró falainak emelése (felépítése) folytatódott, ezzel egyidőben – párhuzamosan – a templom tornyának építése is.
Az építőmunkások keszthelyi és németországi kőmívesek voltak, akiket Laskay építőmester ide szerződtetett. Az építésnél alkalmazott segédmunkások (zulagerok) a falunkból valók név szerint: Szabó Pál (Füsti), Farkas Ferenc, Osvald József, Kocsis Mária, Nagy Ilka, Somogyi Anna, Szabó Amália, Szabó Anna, Szabó Mária, Orosz Ilka, Szennyai Rózsa, Kürti Mária stb.
Nyár eleje volt, a cseresznye érés és a krumplitöltés ideje, ma naptár szerint már meg nem határozható napon teljes lendülettel a templom építése lendülettel haladt. A templom oldalfalai – úgyszólván – már teljes magasságig fel voltak rakva. Egyidőben épült, emelkedett azokkal a templom tornya is. A kőmívesek az építéssel már a kórus magassága felett voltak, már-már elérték a torony felső ablakainak szintjét, hol a haranglábak álltak volna a harangok elhelyezésére. Munka közben – ezalatt – a kőmívesek munkavezetője – ahogy ellenőrizte a kőmívesek munkáját – észrevette, hogy a templom kórusa magasságában a templom épület és torony között repedés (nyílás) támadt. Erre a szokatlan, meglepetésszerű jelenségre azonnal felfigyelt. A további észlelések miatt a torony falára, – a falrepedésnél – egy nagy ív papírt feszített (szegezett) ki. E papírlapon figyelte, hogy a továbbiakban mi fog történni. Rövid idő múlva a kifeszített papírlap berepedt s a repedés nyílani, szélesedni kezdett. Ebből megállapította, hogy a torony elhajol, az elhajlásnál fokozatosan szélesedik. Ezen megállapítás után a pallér az összes építő munkásokat fenn a toronyból azonnal lejönni rendelte a földre. Azok mind – kivétel nélkül – kellő időben lejöttek. Utána néhány perc elteltével a torony összeomlott, leroskadt, egy része átzuhant az úttesten, nyugati irányban. Ez kb. d.u. 3-4 óra közt történt. Semmiféle baleset nem történt, mert a munkások teljesen épen, sértetlenül megmenekültek, lejöttek időben. Az előállt anyagi kár azonban szinte felmérhetetlen volt, nem beszélve arról, hogy a templom felépítése megakadt.
Ezután önkéntelenül is felmerült a kérdés: miért dűlt le a templom tornya és ezért kit terhel a felelősség. Egyes észrevételek szerint a templom tornyának – súlyához képest – nem volt meg a kellő alapozása (fundamentuma). Másrészt az ok az volt, hogy a tornyot csak tisztán terméskőből építették, ami magában igen nagy súllyal bírt, a kötőanyag (malter) gyenge volt, elvonták abból a meszet, cementet stb. Természetesen ezek mind csak feltevések voltak. Lehet, hogy hiányos volt az ellenőrzés, és a felügyelet az építkezések folyamán.
Ezután Laskay építőmester bizakodóan kijelentette, hogy a tornyot, templomot, kifogástalanul újra felépítteti – főleg a saját költségén – amely ezután majd teljesen kifogástalan lesz. Valószínű érezte, hogy ő is felelős a torony ledűléséért. A község lakossága látva ezt: szolidáris lett az építőmesterrel, valamint a község érdeke is úgy kívánta: az építőmester mellé állt, nagy számban ingyenesen segítettek kézimunkával, fogatokkal az újraépítkezés teljes befejezéséig. Ezen kívül a község 5000 db. téglát vásárolt Uzsán a téglagyártól és azt ingyen fuvarral helyszínre szállította, hogy jobb építőanyag álljon rendelkezésre az újraépítésnél.
A templom teljes felépítése 1898 év nyarán befejeződött. Ez a falu életében igen jelentős esemény volt. Utána mindjárt a templom felszentelése következett.
A leírásnál kitértünk arra, hogy templomunk – ideálisan – a község központi helyén van, talán a falu legmegfelelőbb, emelkedett területén épült fel. Fekvése: Kelet-nyugati irányú. Az ácsok csigával a régi templom harangjait felhúzták a toronyba, és azonnal felszerelték az előre elkészített haranglábakra. Három régi harangja van a templomnak: egy öreg- egy közép- és egy lélekharang. Ezt követte a templomtorony keresztjének felrakása, elhelyezése. A falu életében nagy esemény volt. Nyár közepén, egyik vasárnap délután 2-4 óra közötti időben történt. Ott volt a falu egész lakossága, apraja-nagyja, sőt a közeli községek lakosságából is igen sokan. A templom környékén nyüzsgött a nép. Derűs, meleg, szélcsendes idő volt. A keresztet csigára szerelt kötélen felhúzták a templomtorony csúcsáig és ott a csúcsára szerelt toronygombjába helyezte el egy ünnepi-ruhás ácslegény. A toronygomb felső felén megfelelő mély, négyszögletes nyílás volt, melybe a templomkereszt alsó szára pontosan, erősen beleilleszkedett. Ezután az elhelyezést végző ácslegény fenn a magasban a keresztnél felköszöntőt mondott a befejezés emlékére. Pintes üvegből pohárba bort öntött, kiitta és az üres borospoharakat a magasból egyenként eldobta a négy világtáj felé. Az eldobott borospoharakból egy pohár épségben maradt, nem törött össze. Megtalálták a templom déli oldalán esett le, az elemi iskola udvarára, egy venyigerakásra. Sokáig idős Kocsis János felső templomatya, majd idősebb fia Kálmán megőrzésében volt, azonban attól ismeretlen egyén eltulajdonította.
A templom felszentelése, megáldása következőleg megtörtént. Ezt Dr. Dunszt Ferencz keszthelyi apátplébános végezte el.
A sekrestye a templom északi oldalára épült. Ez az oldal a zord téli hónapokban az uralkodó északi szélnek, hóviharoknak, erős zivataroknak különösen ki van téve. A sekrestye bejáratát is erre az oldalra helyezték, tehát a szél torkában. Az ajtó nyitásakor a hideg levegő kívülről betódult, a templomban huzatot okozott, a sekrestye fokozottan kihűlt. Elhelyezése teljesen előnytelen volt. Ezen tapasztalatok után – jól elkésetten – az egyházközség egységesen úgy határozott 1956. évben, hogy a templom déli – védett oldalán egy másik, új sekrestyét építtet, ugyanolyan méretekben és alakban, mint ahogy az északi oldalon lévő sekrestye korábban megépült. A régi sekrestyét pedig raktárnak használják fel.
Az építéssel K.L. helybeli kőmívesmester lett megbízva. Nevezett az építkezést valószínű ellenőrzés és szakszerű felügyelet nélkül végezte. Az építéshez feltehetően gyenge, nem megfelelő anyagot használt, mert az épített sekrestye mennyezete a felépítést követő néhány év után, alig 6-7 év múlva meglazult, a borítás lehajolt, elvált, bedőléssel fenyegetett. A mennyezetet szükségből alá kellett dúcolni, mert az beszakadással fenyegetett. A tarthatatlan állapot miatt az egyházközség testülete egységes határozatot hozott a roskadozó mennyezet sürgős lebontására, új mennyezet építésére. A sekrestye új mennyezetének elkészítésével Riba nemesvitai kőmívesmester lett megbízva, aki azt jól elvégezte.
Az orosz megszállás idején lefolyt harcokban – hála a gondviselésnek – a templom nem sérült meg nagyobb mértékben. 1945. év tavaszán, húsvét előtt, virágvasárnap az oroszok Tapolca ellen intéztek támadást. Majd az ezt követő hétfőn és kedden falunk ellen támadtak. A harcok hullámzó eredménnyel folytak le csapataink, a német csapatok és az oroszok között. Az orosz gyalogság Szigliget község felől támadt rajvonalakba fejlődve, a réteken, legelőkön át a falunk ellen. Előnyomulását tüzérsége támogatta. E harcok alatt templomunk a keleti oldalon ágyúgolyó találatot kapott, mely a templom tetőzetét, a szentély előtti részen a templom boltozatát átszakította és a templomban felrobbant. A templom boltozatán így nagyobb lyuk keletkezett, az ágyúgolyó repeszdarabjai pedig a templom padjait, a cementlapokat a szentély előtti térben többé-kevésbé megrongálták. A templom átütött boltozata helyreállíttatott, de a sérülés nyoma – hol a boltozatról a vakolat lehullott: ma is jól meglátszik.
A templom búcsúja Péter Pál napja. Ilyenkor a templom sűrűn látogatott volt, zsúfoltan megtelt hívekkel, sőt a templom előtti tér is népes, sokan érkeztek vidékről is. A mise alatt főbb szertartásokkor a falu katonaviselt legénysége vadászpuskából dísztüzet adott, ezt nyomon követi azonnal a falu templom fölötti dombjain felállított mozsárágyúk egyenkénti tüze. Ezek a búcsúi tiszteletadások évről-évre lassan elmaradnak.
Az új templom alapkövének letételekor a keresztatya Nedeczky Jenő fekete-kastélyi földbirtokos országgyűlési képviselő-jelölt, a keresztanya pedig Bocsári Svastics Gyuláné helybeli földbirtokos neje volt. Amidőn a templom tornya ledűlt, a templom főbejáratától jobbra az alapfalba elhelyezett templomépítésről szóló oklevél és az abban az időben érvényben volt különféle ércpénzek – ezüst, aranypénzek is – melyek ott elhelyezve voltak, a romok alá kerültek. Azok eltakarítása után mindezeknek nyoma veszett, nem kerültek meg, ellopták.
Az új templom felépítésénél tevékenységével kiemelkedően kivette részét: idős Kocsis János és idős Bogdán József. Ennek elismeréseként vörös terméskőből készített táblára vésték nevüket és a templom főbejárati ajtaja fölé helyezték a falba azt. Ezen egyes falubeliek felbőszültek, hogy nem csupán ezek ketten, hanem sokan mások is érdemeket szereztek a templom építése körül. Papp József (bodonszegi) a táblát a falról leverte. Az összetörött, utána pedig azt a templom keleti oldalán ásott kútba beledobta.
Nemesvitán és az odatartozó filialén: Balatonedericsen időbeli sorrendben a következő papok, káplánok látták el a hívők lelki gondozását:
- Kránicz Gáspár plébános,
- Péntek Antal plébános,
- Orbán Mihály plébános,
- Beosztott káplán: Boncz József,
- Kelemen Géza plébános,
- Krizs Emil plébános
- Beosztott káplán: Zsédely Antal,
- Gyöngyössy Imre,
- Ifj. Albrecht József
- Tarr Gyula plébános
- Dr. Weisz György Nemesvitán
- Zámbó György Balatonederics
Istentiszteleteknél a kántori teendőket végezték:
- György Ignác kántortanító,
- Molnár Gyula kántortanító,
- Gabriel Pál kántortanító,
- Pécsek Gyula kántortanító,
- Kiss Ignácz kántortanító,
- Dömötör József kántortanító
Kiegészítésként kitérünk községünk településére is: Községünk a Balaton partján, a Bakony-hegység délkeleti nyúlványának peremén, emelkedett helyen települt. A rómaiak Pannóniai megszállásuk ideje alatt építették Keszthelytől – a falunkon keresztül – Tapolcára vezető utat. Vidéke enyhe éghajlatú. Lakossága a Balatonnál megtalálta a megélhetéshez szükséges halat, a közeli erdőkben a vadat, a tűzifát. Szőlőművelésre stb. alkalmas területei vannak. A Balaton peremén települt lakossággal érintkezni tudott.
Templomát 1214-ben oly magaslatra (emelkedett helyre) építették, amely magányos ház romjaiból (kőtörmelékeiből) alakult. Pannónia római megszállását követte a hunok átvonulása, majd ezeket követte a keleti gótok, gepidák, longobárdok és avarok átvonulása. A Dunántúlt a magyarok 889-ben foglalták el. Zalát a nagyméltóságú horkák foglalják el. A legfőbb bírói méltóságot viselők törzse 949-ben szállotta meg. Kál Horka fia: Vér Bulcsu lett a nyugati királyságokat rettegtető terület ura.
Az 1769. évi urbárium szerint a balatonedericsi plébánia – mint fiók – a nemesvitai eklézsiához tartozott. A zalavármegyei oklevéltár (581 oldal) említi 1357-ben Nemesvita papját, tehát a községnek már akkor plébániája lehetett, ahova községünk is mint fiók tartozhatott.
Vidékünk a tatárjárás idejét elég könnyen kiállotta, azonban a másfélszázados törökjárom alatt sokat szenvedett, mert vidékünk határain, váraink környékén folytak le a rablások, pusztítások és gyújtogatások.
Az 1700. év utáni kuruc-labanc háborúk nyomait a lakosság elég gyorsan kiheverte. Ennek bizonyítéka, hogy 1741 évben Nemesvitán a plébánián már anyakönyvvezetéssel találkozunk.
Az 1778. évben Nemesvitán megtartott püspöki látogatáskor felvett jegyzőkönyv szerint a nemesvitai plébánia hatáskörébe tartozott: Balatonederics. Ezen kívül: Meszesgyörök, Németfalu, Lesencetomaj, Lesenceistvánd.
Az 1778. aug. 13-án Bajzáth József veszprémi püspök által Nemesvitán a plébánián felvett jegyzőkönyv szerint Balatonedericsen a templomot a híres, nevezetes Farkas G. család építtette és később a család renováltatta. A templomnak meghatározott jövedelme nem volt. A hívek adományából tartották fenn és kihelyezett 90 Ft tőke kamataiból. Plébánia lakás is volt. A templom harangjait Viló József győri püspök áldotta meg. A templom alatt kripta volt, melyet a templomból lehetett megközelíteni. Ide temetkezett a Farkas család.
Balatonedericsen minden második vasárnap mise volt. Megkereszteltek 408-at, meg nem kereszteltek 148-an, az összes hívők száma: 556. Az 1818. év szeptember 17-én kelt, Nemesvitán felvett egyház szemlei jegyzőkönyv szerint: egyházközségi testületi tagok Balatonedericsen: Nedeczky Ferenc, Farkas László, Jobbágy Rudi, Molnár Gábor, Osvald Ádám, Jobbágy György, Farkas , Böde Péter, Molnár László és Szabó Ferenc (szemlét tartott Rosos Pál, veszprémi püspök).
Az adatgyűjtések idején említés történt, hogy a templom keleti partoldalában Bodonszeg felőli oldalon – kőből épült remetelakások is voltak, de ezekre komoly megállapítások nincsenek. (Elhalt, idős Szabó Joáchimné állítása szerint.)
Autóval a 84. sz. főúttal párhuzamosan húzódó Kossuth utcában található, legközelebbi postai cím a Kossuth u. 67. sz. alatt található Könyvtár és Művelődési ház, amellyel pontosan szemben helyezkedik el. A templom előtt autóbuszmegálló van, azok a távolsági buszok, amelyek bejönnek a faluba, rendelkeznek itt megállóval. (A menetrendben Balatonederics Földműves Szövetkezet szerepel)
