A Balatonedericsi Szénkéneggyár

URY JÁNOS: A Balatonedericsi Szénkéneggyár Rt. története 1920-1935

Bevezetés:
A Filoxéra a félfedeles szárnyúak rendjébe és a levéltetvek családjába tartozó rovar. A Filoxérát 1585-1862 között hurcolták be szőlővesszővel Észak-Amerikából Angliába és Franciaországba, azóta Európa minden bortermelő országában végigvonult pusztításával. Magyarországon 1875-ben Geiger Ede távírdai főtiszt állapította meg először a szőlőtetűt Pancsován. A Dunántúlon 1878-ban jelenik meg először Balatonfőkajáron és a 80-as évek végére szőlőink túlnyomó részét elpusztította.

A Földművelésügyi Minisztérium zárlatot rendelt el és a fertőzött ültetvények radikális kiirtását is elrendelte, majd a filoxéra elhárításával foglalkozó szakbizottságot hozott létre 1880-ban ,,Filoxéra Bizottság” néven. A bizottság azonban hamar leköszönt és a minisztérium dr. Horváth Gézát bízta meg az ,,Országos Phyloxera Kísérleti Állomás” megszervezésével. Az 1880. évi I. és II: tc. megalkotásával is igyekeztek elejét venni a pusztításnak. A védelem szervezésére és hatékonyabbá tételére országos kormánybiztost neveztek ki, Miklósvári Miklós Gyula személyében. Külföldi – főként francia – szakembereket hívnak meg (Cany, Richter) az új technológiák meghonosítása érdekében, de nem felejtkeznek meg a hazai szakemberek felkészítéséről sem. Dr. Roboz Zoltán Tolna megye filoxéra biztosa több ízbe járt tanulmányúton Franciaországban, míg Liebermann Leó a Vegykísérleti Állomás vezetője Párizsban tanulmányozta a szénkéneg- finomítás módozatait. A minisztérium mellett az Országos Magyar Gazdasági Egyesület is a szőlőtermelők segítségére siet: tanfolyamokat szerveznek, többezres példányszámban kiadják dr. Roboz Zoltán A szénkéneg alkalmazása a phyloxéra elleni védekezésnél című könyvét. 1896-ban Darányi Ignác földművelésügyi miniszter tevékenységével létrejött az 1896. évi V. tc, az úgynevezett ,,szőlőfelújítási törvény”, amely számos intézkedésével serkentette a felújítást. Minden erőfeszítés ellenére a filoxéravészt csak 1897-re sikerült megállítani, addigra 391 314 kat. h. szőlőt pusztított el a szörnyű vész.

Thenard báró (Louis Jaegues 1777-1857) francia kémikus – a hidrogén-peroxid felfedezője – volt az első, aki 1872-ben a szénkéneget javasolta a filoxéra ellen, felhasználva a szénkéneg illékonyságát, illetve gőzének nagyfokú mérgező hatását. A legelső kísérleteket 1873-ban Monestier végezte kitűnő eredménnyel. Magyarországra 1880-ban hoztak először szénkéneget Poroszországból. ,,Magyarországon, ahol közel 900 ezer kat. hold szőlő van, amelyből 150 ezer kat. hold van a Phyloxéra által ellepve és nagyrészt tönkretéve, még máig sem működik egyetlen szénkéneggyár sem s az intelligensebb szőlőgazda, kit a tudomány ereje meg tud győzni, kénytelen külföldre folyamodni szénkénegért, aminek a szállítási ára olyan tetemesre rúg, hogy csak a legelsőrendű borvidéken képesek elbírni.” – írja Roboz Zoltán a Tolna Megyei Gazdasági Egyesület titkára a filoxéra elleni védekezésről írt könyvében.

A filoxéra gyors terjedése és a szőlőgazdaságokban okozott nagy pusztítás arra késztette a kormányt, hogy Zalatnán (Alsó Fehér vármegye) szénkéneggyárat állítson fel. A gyár igen hamar felépült (1882-ben már termelt), és a zalatnai főbánya hivatal 1888-ban felterjesztett kimutatásai szerint a gyár felépítése 12.337 forint 5 krajcárba került.

Az ország területén 1886-1888 között elfogyasztott szénkénegmennyiség:

Ezenkívül állami közvetítés nélkül is került az államba szénkéneg, pl. Tolna megye 1888-ban közvetlenül Bonnból 2600 kg-t hozatott. Mivel a zalatnai gyár az eddigi igényeket sem tudta kielégíteni a fölművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter (Széchenyi Pál gróf) 1888. november 23-án átiratot intézett a pénzügyminiszterhez (Tisza Kálmán mint miniszterelnök) amelyben kifejtette, hogy a ,,Phyloxera pusztítása erősen megtámadott és veszélyeztetett szőlőmívelésünk és bortermelésünk fenntartása érdekében felette kívánatos, hogy a Philloyera elleni védekezési módok egyik legegyszerűbbje a megtámadott szőlőnek szénkéneggel való kezelése lehető mértékben könnyűvé tétessék,” – egy új szénkéneggyár felállítását javasolja erre alkalmas vidéken. Az új gyár Zsolnán épült fel 1891-ben, de 1893-ban teljesen leégett és nem is állították helyre.*= ebből 27.250 kg finomított

A szénkéneg ára az 1890-es években 15 forintba került, így a szállítás költségeit is figyelembe véve 25-30 forintba került a szőlő megóvása holdanként, mivel a hatékony védekezéshez 25-30 gramm szénkéneget juttattak a talajba négyzetméterenként.

Végezetül pár szót magáról a szénkénegről. A szénszulfidot – vagy közismert nevén – a szénkéneget (képlet: CS₂) 1796-ban Lampidus állította elő. Gőzre rendkívül gyúlékony (forráspontja: 46,2 C) és mérgező. Régen az extrakciós ipar igen nagy mennyiségben használta, de az említett mérgező hatása és gyúlékonysága miatt ma már nem alkalmazzák. A viszkóz-, a selyem- és a széntetraklorid-gyártás egyik alapanyaga. Kisebb mennyiségben ma is használják, különböző rovarok és férgek (pl. borsózsizsik, filoxéra) irtásra.
Előállításához régebben függőleges retortában 800-1000 fokra faszenet hevítettek, majd ezen széngőzt vezettek át. A kapott párlatot azután tovább tisztították. Ma a korszerű szénkéneggyárakban már nem faszenet használnak a folyamathoz, hanem szénhidrogéneket, elsősorban metánt.

A világháborút követő határrendezéssel Magyarország elvesztette egyetlen szénkéneggyárát Zalatnán. A szőlőbirtokok 67%-a azonban az új határok között maradt és a művelési ágakban bekövetkezett változás, valamint a szőlő- és bortermeléssel foglalkozó 220-230 ezer gazdálkodó érdekeinek biztosítására sürgős intézkedésre volt szükség. Dicenty Dezsőnek – az Ampelológiai Intézet igazgatójának – javaslatára a Földművelésügyi Minisztérium Schmiedl Miklós és Horovitz József dr. érdekeltségével 1920. szeptember 15-én megalapította a Magyar Szénkéneggyár Rt-t. A részvénytársaság alaptőkéjét 12 millió koronában állapították meg, amely 60 ezer darab 200 korona névértékű bemutatóra szóló részvényre oszlott. A létesítendő gyár helyét Balatonedericsen jelölték ki. A döntést két lényeges tényező motiválta: a dunántúli szőlőbirtokok ellátása szénkéneggel, illetve a gyártáshoz szükséges fűtőanyag, – az akkori nehéz szén helyzetben – tőzeg formájában Edericsen biztosítva volt.

Már a gyár építésének kezdetén kitűnt, hogy az előirányzott alaptőke túl kevés; így az építés lényegesen hosszabb időt vesz igénybe a tervezettnél. A helyzetet nehezítette Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter szanálási kísérlete nyomán előállott pénz és hitel hiány is. 1921 első hónapjaira azonban világossá vált, hogy a szanálási kísérlet csődbe jutott és az addigi csak spontánul is viszonylag lassan előre haladó infláció egyre szédületesebb mértéket öltött. A részvénytársaság 1921 augusztusában 18 millió koronára emelte az alaptőkéjét, majd 1923-ban 65 millióra és végül 1924-ben 97,5 millióra.

A szénkéneggyár 1922-ben megkezdte az üzemszerű termelést, de a kezdettől fogva mutatkozó forgótőkehiány miatt a termelést nem tudták felfuttatni.1924-ben hitelben kénytelen átvenni a Zalatnáról átmentett kénkészletet és a régi hordókat 3 425 800 korona értékben, ugyanezen évben a Pénzintézeti Központtól több mint 1 milliárd korona hitelt vett fel a részvénytársaság. 1924 nyarán a föld művelésügyi miniszter (Nagyatádi Szabó István) látva a tarthatatlan helyzetet, szanálja a vállalatot olyan formában, hogy megveszi Schmiedl Miklós 73%-os részvénypakettjét, míg a Horovitz dr. 20%-os részvényállományát a Központi Leszámítoló Bank Rt. veszi át. Magánkézben tehát mindössze 7 % részvény maradt. A fölművelésügyi miniszter egyben megbízta Dicenty igazgatót a vállalat liguiditásának javítását célzó terv kidolgozására. Dicenty az ügyek átvizsgálása után 3 évi időtartamot kért a dolgok rendbehozatalára, amit a miniszter jóváhagyott. Egyidejűleg az FM vezető szerepet biztosított magának azáltal, hogy egyenlő igazgatósági tagság mellett a mindenkori elnököt delagálta.
A társaságnak 1924. december 31-én 84,5 millió korona részvény és468 millió korona tartalék tőkéje volt.1925. január 1-jei 7000/1925 PM. Számú pengő felértékelési mérleggel kapcsolatban a gyár telkét (kb. 2900 öl) és annak berendezéseit 4000 millió koronára, a szénkénegkészletet és a hordó könyvértékét 3608 millió koronára értékelték fel. Így pengő értékben a társaság alaptőkéje 195 ezer, tőketartaléka 184 016 pengőben lett megállapítva. A teljes részvényállomány 9750 db á P 20 névértékű részvényből állt. A nyitómérlegbe előrevittek 1923. évi nyereségáthozat címén 121 millió koronát, illetve 16 milliót az 1924-es nyereségáthozat címén.

Az 1925. december 31-i mérlegben ez 11 ezer pengő értékben lett kimutatva, mint korábbi nyereségáthozat, de ez a mérleg már 40582 pengő veszteséget is kimutat. Az 1926. december 31-i mérleg 1192 pengő – igen szerény – nyereséget mutat ki, így a veszteség-áthozat 39390 pengőre csökkent. Az 1927-es mérlegben 6310 pengő nyereséget mutat ki a vállalat, ezáltal az áthozott veszteség 33080 pengőre redukálódott.

1927-ben a gyárba már 16 kemence van beépítve, ebből átlagosan 12 van üzemben. A gyár kapacitása 1728 tonna, de ez az üzem átlagosan csak 8 hónapot termel, így a termelés 1152 tonna körül mozog. A májustól szeptemberig tartó üzemszünetben az elhasználódott retorkákat újítják fel, illetve végzik a gépek karbantartását. A munkáslétszám 1927-ben 90 fő. A beépített gépek összteljesítménye 120 LE.

A hazai fogyasztás 1300-1350 tonna. A külföldről behozott szénkéneget 10 aranykoronás bruttó vám terheli, így a behozatal nem jelentős (kb. 30-40 vagon), ami főként Németországból, illetve a pozsonyi Dynamit Nobel A. G-től származik. Az eladási árakat mindenkor a Földművelésügyi Minisztérium határozza meg. Ez 1927-ben 66,40 pengőmázsánként + 2 % forgalmi adó ab Balatonederics. Eladás előzetes fizetés mellett vagy esetenként a közvetítő cég váltójának – 90 napos váltó ellenében – a vállalat által mindenkor fizetett leszámítolási kamat megtérítése mellet. Az eladásokat részben a vállalat, részben a vidéki bizományosi és jórészt a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete végzi.

Az 1928. év mérlegének áttekintéséből egyértelműen kiderül, hogy a vállalat 1928-ban már erősen inmobilis, hiszen a 348 ezer pengős likvid vagyonnal szemben, 676 ezer pengős hiteltartozás áll fenn. Saját tőkéje – a félévi veszteség figyelembevétele nélkül – 346 ezer pengő, amellyel szemben 677 ezer pengő könyvértékű beruházott vagyon és 676 ezer pengő idegen tőke áll. A vállalat kamatterhe kb. 50 ezer pengő évente, annak ellenére, hogy az FM-ből kb. 100 ezer pengős kamatmentes kölcsönt élvez.

A vezetés tudatában volt annak, hogy saját tőkeemeléssel és forgótőkével a rentabilitását nem tudja helyreállítani. Ezért olyan kéréssel fordult Mayer János földművelésügyi miniszterhez, hogy hitelszükségletének biztosítására mintegy 350 ezer pengő kölcsönt bocsátson a rendelkezésére. E kölcsönből elsősorban a gyártóberendezéseit akarta kicserélni, felújítani, modernizálni. A kölcsönt végül is a Székesfővárosi Községi Takarékpénztártól vette fel a vállalat 400 ezer pengő összegben. Ugyanebben az évben az FM megvásárolja az Rt. részvényeit a Központi Leszámítoló Banktól – 20% részjegy – így magánkézben 528 db részvény maradt. 1928-ban a vállalat – csökkentett üzemmenet mellett – gyors ütemben megkezdte az átalakítást és még azon évben 79762 pengő értékű berendezést be is építették. 1929-ben új igazgató került az Rt. élére: Dr. Ujhelyi Andor műszaki tanácsos az FM-ből, cégvezető továbbra is Hirsch János (1926-tól cégvezető).

1929-ben igen súlyos gazdasági helyzetbe került az Rt. Az átalakítások ugyan megkezdődtek, de az egyre romló gazdasági helyzet nehezítette az átalakításokat. Erről az évről így számolt be Dicenty Dezső igazgatósági tag:

,,Mélyen Tisztelt Közgyűlés!
Az 1929-i év súlyos esztendeje volt vállalatunknak. Az általános gazdasági helyzet romlása folytán olyan körülményekkel kellett számolnunk, amelyeknek ellensúlyozása a vállalatnak nemcsak jelenét, hanem jövőjét is döntőleg befolyásolni volt hivatva. Természetesen nem zárkózhatunk el attól a közérdekű és nemzetgazdasági fontosságú követelménytől, hogy a szőlőgazdákat hazai szénkéneggel okvetlenül el kell látnunk.

A fenti követelménynek azonban, – a jövőt is tekintve előre láttuk, hogy csak akkor tudunk megfelelni, ha úgy technikai mint gazdasági tekintetben, a problémák megoldására felkészülünk, számolnunk kellett ugyanis azzal, hogy a szőlősgazda közönség vásárló kedvének és erejének indokolt nagymértékű megcsappanása következtében, nemcsak, hogy sokkal kevesebb szénkéneget kell kitermelnünk, – ami a költség emelkedését vonja maga után, – hanem még a megkisebbedett szükségletet is vontatottan, – tehát több kamatköltséggel – és több kockázattal fogjuk tudni elhelyezni.

Az említett célok érdekében tehát üzemi berendezésünkben és egész telepünkön jelentékeny változásokat és hosszú, költséges kísérleteket kellett végrehajtani, hogy a további években a 280 vagonos kapacitású gyárunkban egy 70 vagonos üzemet rentábilisan tudjunk lefolytatni. Ezen munkálatok annál is inkább okvetlenül végrehajtandónak kellett tartanunk, mert főrészvényesünk nemzetgazdasági érdekből és az Rt. iránti méltányosságból, kilátásba helyezte, hogy az ekként súlyosan megterhelt 1929-i év terhének csökkentésére hathatós segítséget fog nyújtani.

Ezen közérdekű és hathatós segítség nyújtásának méltánylása az 1930-31-i állami költségvetésben külön tételben kifejezésre is jutott, ahol vállalatunk edericsi gyártelepének, modernizálására, a nagyméltóságú m. kir. Földmívelésügyi Miniszter Úr javaslatára 100000 pengő vétetett fel, és amely tétel az országgyűlés által is fogadtatott. A későbbiek folyamán m.kir. Fölmívelésügyi Minisztériumnak nem volt módjában ezen előirányzott segítséget tényleg nyújtani úgy, hogy az akkor már bevégzett átalakítási és kísérleti munkálatok költségei, az amúgy is gazdaságilag igen terhes körülmények között, fedezetet nem nyerhetvén – az 1929. évet veszteséggel kell zárnunk, javasoljuk, hogy ezen veszteség a következő 1930. üzleti év terhére írassék elő.

Ez volt egyszersmind az indító oka annak, hogy az 1929.évi zárszámadásokat csak most terjeszthettük a közgyűlés elé, amikor már az 1930-31-i költségvetési év végén, az előbb említett tény bizonyossá vált. Az 1929-30. évi gyártási campagne azonban már értékesíteni tudta az 1929. terhekkel biztosítani kívánt előnyöket úgy, hogy az 1929. évi mérlegünkön kimutatott ezen veszteség amortizálására, – normális gazdasági körülmények között, – jogos reményt nyerhettünk.

A fentiek alapján megállapított mérleget és eredményszámlát azonnal előterjesztjük és kérjük annak elfogadását. Kérjük továbbá a tisztelt Közgyűlést, hogy az igazgatóságnak és a felügyelő bizottságnak az 1929. évre vonatkozólag a felmentvényt megadni szíveskedjék.

Budapest, 1931.május 20.
Az Igazgatóság”

A fent említett értékesítési nehézségekre vonatkozólag összeállítást készítettünk – Dr Matolcsy Mátyás és Dr Varga István: Magyarország nemzeti jövedelme 1924/25-1934/35 című munkájának felhasználásával. (Lásd részletes összeállítást.)

Itt tájékoztatásként annyit, amíg 1924 és 1928 között a szőlőművelés védőanyag szükséglet ára 226 %-kal növekedett, a szőlő majori eladási átlagára 0,43 pengő/kg körül mozgott és alig változott, a bor átlagára a termelőnél ugyanezen időben 0,47 pengő/liter, szintén alig változott. Ha az 1924-es árat indexáljuk (1924 = 100%) a borindex 1928-ban 106,4 %, a csemegeszőlő 105,9 %. A szőlőtermelésből élők közvetlen vállalkozási kedvét misem bizonyítja jobban, hogy 1924 és 1934 között alig 19098 kat.holddal csökkent a szőlőterület.

1930 májusában az üzemet teljesen leállították. A veszteségek csökkentése érdekében kereskedői tevékenységet folytattak 1933. szeptemberéig, így a pozsonyi Dynamit Nobel cégtől 20 vagon szénkéneget vásároltak, de ezt a mennyiséget is csak 1932 tavaszára tudták értékesíteni. Az 1932-es év vesztesége „csak” 48485,28 pengő.

1933. szeptember 12-én újra megindult a termelés. A Minisztertanács határozata alapján az Rt. anyagi helyzete rendeződött, az FM 375000 pengőt bocsátott a cég rendelkezésére. Megállapodtak továbbá a főhitelezőkkel is; így a Székesfővárosi Községi Takarékpénztár a kamatfizetéstől eltekintett, az Rt a fennálló 400 000 pengős tőketartozásából 120 000 pengőt kifizet és a maradék 280 000 pengőt, valamint a 400 000 pengős kölcsön után a tiszta haszonból évi 24 000 pengővel törleszt. A Pénzintézeti Központnál fennálló 322730 pengőtartozása kamatmentes kölcsönné alakult át. Az FM-nél fennálló 119 581 pengőtartozás után 1%-os kamatot fizet.

Sajnos a fellendülés nem tartott sokáig. 1934. február 17-én ismét leállt a termelés. A kemencék kiégése, illetve a tőzegkészlet kimerülése miatt. A termelést csak augusztus 28-án indították meg. A kényszerű üzemszünetet igen jól kihasználta az Rt. A 12 db új retorta beépítésével egyidejűleg határozták a retortaépületet, a kazánépületet, újjáépítették a hűtőrendszert, egy új 80 m mély artézi kutat fúrtak a vízellátás gondjainak megszüntetésére. A bérelt tőzegtelepet szerződéses tőzegtermelésre állították át, megépítették a kisvasúti hálózatot – így sikerült a tőzeg árát 1,30 pengőről 99 fillérre leszorítani. Megvásárolták a gyár telkét is, amelyet, eddig a községi közbirtokosságtól bérelték. Mindezek eredményeként az 1934-es évet 2292 pengő 45 fillér nyereséggel zárták. Bár az 1933. évi pénzügyi rendezés némileg segített, a technológiai problémákon így a gyakori retortalyukadásokkal nem tudott megbirkózni a vállalat. Ugyancsak megoldatlan maradt az önköltség további csökkentése, ezért a Földművelésügyi Minisztérium, mint főrészvényes a Pénzügyminisztériummal egyetértésben úgy döntött, a részvényeit átadja a Péti Nitrogénművek Rt-nek. 1935 április 5-én az FM részéről Tóry Gergely h. államtitkár bejelenteti; Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter hozzájárult a cég átadásához.

Balatonederics munkásait és a község elöljáróit igen megrendítette a cég eladásának híre, mivel a gyár – közvetve – mintegy 350-400 embernek nyújtott megélhetést. Az 1935 május 16-án megtartott igazgatósági ülésen Dr. Barcza Ernő (h. államtitkár az FM-ben) ugyan ígéretet tett a probléma megoldására, mondván: „van lehetősége a Földművelésügyi Minisztériumnak egy más irányú üzem telepítésére.” Sajnálatos módon ez csak ígéret maradt. A létrejött megállapodás értelmében a Péti Nitrogénművek Rt. átvette a Szénkéneggyár Rt. 9.750 db á/20 pengő névértékű, illetve a Borgazdaság Vegyipari Rt 24.000 db á/10 pengő névértékű kötvényt. Egyben magára vállalta a tartozásokat az alábbi eloszlásban:

Borgazdasági Vegyipari Rt tartozásai:

A M. kir kincstárnak: 215.677,33 pengő
A Budapesti Székesfővárosi Takarékpénztárnak: 424.371,00 pengő
A szerződés értelmében az átvállalt tartozásokból az Rt évente fizet:
A M.kir kincstárnak legalább: 75.000 pengőt
A Pénzintézeti Központnak: 30.000.000 pengőt
A Székesfővárosi Takarékpénztárnak:30.000 pengőt
a Szénkéneggyár Rt tartozásainak fejében.
A Borgazdasági Rt tartozásának fejében évi 75.000 pengőt.
A vállalat átvételénél az aktívákat: 2.151.076,60 pengőben, a passzívákat: 1.921.076,60 pengőben állapították meg, így a Péti Műtrágyagyár 230.000 pengőért megvásárolta a Szénkénegyár Rt.-t
A gyár balatonedericsi telepét 1936 októberében nyilvános árverésen 36.755 pengőért Horváth Boldizsár uzdi lakosnak eladták azzal a kikötéssel, hogy azt a vevő lebontani tartozik.
A Szénkéngyár Rt. felmondott valamennyi dolgozójának, de kártalanítást csak az alkalmazottak kaptak.
Így:
Hirsch János cégvezetőnek 600 pengő
Kalotsa Imre ügyvezető igazgatónak 600 pengő
Skrovina Pál főmérnöknek 480 pengő
Dr. Gálffy Sándor jogtanácsosnak 200 pengő
Thén Szilárd gyártelepi tisztségviselőnek 200 pengő
Kralicsek Matild gépírónőnek 140pengő
végkielégítés jutott.

Természetesen kifizették az 1935-ös igazgatói tantiémeket is:
Dr. Barcza Ernő Rt elnöke 3600 pengő
Dicenty Dezső ig.tag 3600 pengő
Dr. Reményi Schnéller Lajos ig.tag 3600 pengő
Dr. Ujhelyi Andor ig.tag 3600 pengő
Dr. Zombory Bertalan ig.tag 3600 pengő
Kalotsa Imre igazgató 3600 pengő
tiszteletdíjat kapott

Az eladott gyártelep mérlegében szereplő 511.814 pengő értéket a Műtrágyagyár Rt a saját mérlegében leírta.
Budapest Székesfőváros Bírósága mint cégbíróság a CG.12.479/43.sz. végzésével törölte a Kereskedelmi és Társas cégek jegyzékének 86.kötet, 183.lapján nyilvántartott Magyar Szénkéneggyár Rt-t a cégjegyzékből.
Összegzésként megállapítjuk, bár az edericsi technológia sokat fejlődött a zalatnaihoz képest, alapvető gondokkal küszködött. Mindvégig magán viselte a zalatnai „klasszikus” technológia jeleit és ettől a technológiától csak abban tért el, hogy a desztillációs üzemrészben az üstökben fűtőspirált építettek.
A helybeli tőzeg felhasználásával sem sikerült az önköltséget csökkenteni, bár 1934-ben az eladási árat 61 pengőről 51 pengőre szállították le; a forgalmat nem sikerült igazán fellendíteni. Mint azt az 1929.évi beszámolóban is olvashatjuk, a gyárnak kezdettől gondot jelentett a túlméretezett teljesítőképesség. Ez főként a válság éveiben jelentkezett igazán, amikor a gyárat le is állították, de később sem növekedett a forgalom. A Tokajhegyaljai Szőlők Felügyelősége 1934-ben mindössze 102 mázsa szénkéneget rendelt, vagy a Várpalotai Iparosok és Gazdák Szövetkezete két év alatt (1933-34) 251 mázsát. Hatással volt az értékesítésre az 1933-34-ig húzódó válság is. A mezőgazdasági árak alacsony szintje mellett elképzelhetetlen a nagyirány invesztáció. Így pl 1934-35-ben az átlag bortermelés 694 1/kat. h. volt, az új bor átlagára 22 fillér/liter ( de még a kiviteli átlagár is csak 27 fillér!).

Ugyanekkor a szőlőművelés:

Ha figyelembe vesszük, hogy a szénkénegezést nem minden évben végzik, így a szénkénegezés értékét 1/3-al vesszük figyelembe a ráfordítások 51,28 pengőt jelentenek a 151,8 pengős bevétel mellett és itt csak a védőanyagot számoltuk fel! Ezen kívül figyelembe kell venni, hogy a 267.121 kat. hold szőlőterületből az 5. kat. holdnál nagyobb szőlőterület mindössze 36700 kat. hold. A fennmaradó terület átlagos nagysága 1,5 kat. hold és ez 220-230 ezer családnak kell, hogy megélhetést biztosítson.
Viszont javíthatta volna kedvezőtlen helyzetét a gyár, ha bevezeti a kén visszanyerésénél a kénfinomítást -, amelyre szabadalma volt és ezt később Péten meg is valósították-, amivel jelentős mennyiségű kén beszerzését meg tudták volna takarítani. Abból kiindulva, hogy 10-15 ezer pengő befektetéssel olyan helyzetbe kerülhetett volna, ahol kilogrammonként 5 fillér átolvasztási költség mellett állíthattak volna elő kénport. A következő kalkuláció mellett ez így festene: kén 19,60 pengő/ q hely + Balatonederics átolvasztás költsége 5,00 pengő/q. Összesen: 24,60 pengő/q, amíg a nagybani eladási ár 34,50 pengő/ q.
Javíthatta volna a vállalat helyzetét, ha a finomítást olyan szinten végzik, hogy az így kezelt szénkéneg egyéb felhasználására- pl. viszkozagyártásra- is alkalmassá válik
Befejezésként a munkások helyzetéről:
Sajnos ugyan kevés információt sikerült összegyűjteni, mivel a régi edericsi dolgozók közül már csak Hosszú István és Szita Sándor él. Ők 1936-ban települtek át Pétfürdőre a szénkéngyárral.
A gyártelep közvetlen személyzete 27 főből állt:
1 főmérnök (Skrovina Pál),
1 tisztviselő (Thén Szilárd),
1 havidíjas mester,
21 fő órabéres munkás,
3 fő hetibéres munkás.
Az órabéres munkások bére 42 fillér és 53 fillér között mozgott az 1930-as években. A hetibérek 19,5 pengő és 22 pengő között változtak.
A havidíjas mester 180 pengő,
Thén Szilárd tisztviselő 200 pengő,
Skrovina Pál főmérnök 480 pengő, havi fizetést kapott.
A gyár lakásokat is építtetett a vezetőknek, illetve a munkások közül azoknak akiknek jelenlétére bármikor szükség lehetett.
E házak közül kettő még ma is látható, a műút és a vasút között. A szoba- konyhás lakásokat már komfortosították, de külső formájukban teljesen azonosak az 1927-ben építettekkel.
A munkáslakások 16106 pengővel lettek elkönyvelve, a 3 db. ún. „tiszti” lakás 16390 pengővel.

Epilógus
A Péti Nitrogén Műtrágyagyár Rt. péti telepén 1936 februárra felépítette a modern gyártelepet, amelynek évi termelőképessége 2400 tonna volt és az építkezés 646.822 pengőbe került. Az új üzembe generátorház fűtésű Zahn rendszerű retorták működtek. A kén árától függően 20-30%-os önköltségcsökkentést értek el, és magas tisztasága a viszkózagyártáshoz megfelelt.
Bár a péti vezérkar igen gondosan megszervezte az értékesítést, (48 bizományi raktárt állítottak fel a szőlőtermelő vidéken) a diszponálást a Polgári Bank és Kereskedelmi Rt végezte. Bevezették a 100,200 literes hordók mellett az 50 literes kiszerelést is. A propagandamunkában bevonták az Ampelológiai Intézetet is, több neves kutatóval (Dicenty, Csák, Erdélyi László stb.).
1939 május 15-én megtartott igazgatósági ülésen Zsilinszky Gábor a Műtrágyagyár Rt vezérigazgatója bizakodva mondta: „A szőlő gazdasági és mezőgazdasági célokra szükséges évi szénkéneg szükségleten felül ipari célokra is nagyobb mennyiségű szénkéneg eladására van kilátásunk. Értesüléseim szerint a műselyemgyárak évi 60-120 vagon szénkéneget fognak felvenni.”
A remények azonban egyenlőre nem igazolódtak. 1936-ban 1622 tonnát, 1937-ben 1086,8 tonnát sikerült értékesíteni. Általánosnak vehető fogyasztás 1934-1939 között nem haladta meg a 2000 tonnát! De a külföldi eladások terén sem volt jobb a helyzet. 1936-37-ben Ausztriába illetve Jugoszláviába sikerült elhelyezni 150-150 tonnát, majd 1938-ban 10 tonnát Romániába!
A viszkózagyártásra vonatkozó jóslatok azonban beváltak. 1940-ben a katonai szempontból igen fontos műselyem gyártás beindítása érdekében a Péti Nitrogéngyár hatékony közreműködésével –és tőkéjével– létrehozták a nyeregújfalusi Magyar Viscózagyár Rt-t. A gyártáshoz szükséges nagytisztaságú szénkéneg előállítására a péti gyárban átépítik, modernizálják a szénkéneggyárat. Ez az üzem 1968-ig látta el Magyarország szénkéneg szükségletét. Az 1960-as évekre azonban elavult, gazdaságtalanná vált.