A község történetéről nem sokat olvashatunk. Az annalisból [itt lexikon-a szerk.] megtudjuk, „Edelich, a Zalavár földjei közé tartozott, melyet II. Endre adományozott el Miksa mesternek. Parochiális egyháza volt a középkorban. A 14. században épült temploma Keresztelő Szent János tiszteletére volt szentelve (átépítve ma is fennáll). Kisközség a tapolcai járásban, szép hegyes, erdős vidéken. Hozzá tartozik Csalitpuszta és a „Fekete kastély”. (Szeghalmy Gyula: Dunántúli vármegyék)
Így nyilvánvaló, hogy a kastély már kívül van Edericsen és csak tartozéka a községnek, mely a különös „Fekete-kastély” nevét onnan kapta, miután ablakai és ajtói feketére voltak festve. Különös a név, de összhangban volt lakóival. A fekete színről tudjuk, voltaképpen nem is szín, hanem test, illetve az anyag oly tulajdonsága, melynél fogva a fényt sem át nem bocsátja, sem vissza nem veri, hanem teljesen elnyeli. Így tűnik el különös lakóinak a története is, ami felszívódott a történelem homályába és amire csak a némaságra ítélt régi kastély tudna mesélni, melynek urai, a „Nedeczky- és Lábatlani” régi nemesi család tagjai voltak. Származásukat egész az Árpádok koráig viszik fel és akik Anjou Mária királynétól 1384-ben Nedece birtokot nyerik.
Okmányokban először Zsigmond király 1412-ben kelt oklevelében fordul elő a család neve. A család egyik legkiválóbb tagja Nedeczky Sándor volt, aki 1684-ben, mint Esterházy Pál nádor titkára szerepel, majd a dikasztorium [Dikasztérium: a politikai, igazságügyi, pénzügyi, és hadügyi országos központi hatóságok-a szerk.] tagja, mint ilyen, 1702-ben birtokaira királyi adományt nyer. 1706-ban II. Rákóczi Ferenc pártjára állva, a fejedelem által Oroszországba követül lett küldve, hogy a fejedelem részére orosz segítséget eszközöljön ki. 1711-ben hazajött – dolga végezetlenül -, majd 1713-ban Komárom és Esztergom vármegyék alispánja lett. (Pallas Nagy Lexikona)
A Nedeczkyekről azt is tudjuk, hogy Trencsén vármegye legrégibb adományos családjainak egyike és a megyében fekvő Nedecze helységbeli ősi birtoka még az 1850-es években megvolt. (Nagy Iván: Magyarország családai címerekkel és leszámolási táblákkal. Bp.1857-67.) Nemesi címerük: a pajzs kék udvarában hátulsó lábain álló medve, nyakán nyíllal átlőve. Ugyanilyen alak emelkedik ki a pajzs fölötti sisak koronájából is. A pajzsot szokásos foszladék veszi körül. A Zala megyei Nedeczky birtok Lesencetomajon, Tóthi Lengyel Krisztina kezével került Nedeczky Károly birtokoshoz Mária Terézia uralkodása alatt (1740-80). Ennek a Nedeczky Károlynak a fiai voltak: Nedeczky Tamás (Felesége: Ambró Krisztina. Lesencetomaji birtokukon laktak.) 8 telkes birtokos volt, úrbéres birtoka 138 földterületet tett ki.
A másik fiú Nedeczky Albert Lesence-németfaluban volt birtokos, amit a feleségével kapott, báró Újvári Annával, teljes úrbéres földterület 112 volt. Felesége halála után nem nősült újra, hanem kanonok lett Veszprémben.
Érdekes, hogy a családnak ez az ága két jezsuitát is felmutat, Gáspárt és Lászlót, és két veszprémi kanonokot, Albertet és Károlyt. Ez volt az az Albert, aki csak felesége, báró Újvári Anna halála után, megözvegyülve lett pappá. Nedecky Károly – N. Tamás és Ambró Katalin [?-szerk.] fia szül. Lesencetomajon 1766. December 14-én N. Tamás és Ambró Katalin nemes szülőktől. A filozófiát Győrött, a teológiát Pozsonyban tanulta. 1783-ban felvették a veszprémi szemináriumba 17 éves korában. Pappá szentelték 1789. december 16-án. Bajzáth József püspök szertartója lett Veszprémben 1790. november 30-tól, plébános Hahóton 1794. május 9-től, a plébániára gróf Festetics Károly 1794. május 15-én mutatta be. Tapolcán volt plébános 1797. január 4-től, hahóti javadalmas apát és plébános Keszthelyen 1797. július 28-tól, a plébániára gróf Festetics György 1797. augusztus 28-án mutatta be. Kerületi esperes 1797. október 5-től, veszprémi kanonok 1801. május 30-tól. Őrkanonok 1807-től, olvasókanonok 1808-tól, Rosos Pál püspök idejében általános püspöki helynök 1808. december 10-től, nagyprépost 1811. március 19-től, drivesti választott püspök 1812-től, majd egresi címzetes apát, apostoli főjegyző. Somogy, Veszprém és Zala megyék táblai elnöke. Meghalt 1823. november 15-én. Lesencetomajon a plébánia templomban a Nedeczky család sírboltjába temették.
Keszthelyi plébánossága idején vásárolta meg Festetics György a kincstártól a mai plébániaházat s a hajdani ferences, a mai plébániatemplomot. Az 1818. május 20-i végrendeletében egyházi ruháit s ezüst kelyhét (felirata: „Ecclesiae Lesencetomajensy”) a lesencetomaji plébániára hagyta, amelynek még misealapítványul 1.000 ezüstforintot rendelt, a különféle címeken levont összeg után megmaradó vagyonának 1/3 részét juttatta. A zalaszántói káplántartás elértéktelenedett alapítványát 1815-ben 100 ezüstforinttal kiegyenlítette. A veszprémi kórház javára nagyobb alapítványt tett 1822. december 8-án. Támogatója volt az irodalomnak is. Révay Miklóst „Elaboratus Grammatica Hungarica” című munkájánál pénzzel segítette, Kovachich Márton György „Astrea”-jának kiadási költségeit pedig egymaga fedezte. (Pfeiffer János: A veszprémi egyházmegye történeti névtára /1830-1950./ püspökei, kanonokjai, papjai. Görres Gesellsachaft, München 1987.)
Nyilván örökösödés útján bukkan föl Nedeczky Lajos István neve, vagy leszármazottja volt Nedeczky Tamásnak, – miután Lesencetomajon született 1832. március 22-én – meghalt 1908. szeptember 3-án Biharugrán. Apja Nedeczky Lajos középbirtokos, gimnáziumi tanulmányait Pécsett és Győrben végezte. 1848 nyarán a zalaegerszegi nemzetőrökkel a drávai őrvonalon teljesít szolgálatot. Október 15-én hadnagy, 1849 februárjában főhadnagy, a 13. Honvédzászlóaljnál a feldunai hadtestben. Később a nagykárolyi újonctelep beosztott tisztje. Május 1-én áthelyezik a 7. Huszárezredbe. A világosi fegyverletételkor Komáromba menekül, ahol Klapka alszázadossá nevezi ki a 6. würtembergi huszárokhoz. (szeptember 6.)
A vár feladása után egy évre besorozzák, 1863/64. Almássy Pállal és Beniczky Lajossal egy kiterjedt függetlenségi szervezkedés vezetője. 1864-ben letartóztatják és kötél általi halálra, majd 20 évi várfogságra ítélik /1865./ -1867-ben kegyelmet kap, 1867/68-ban a Somogy megyei honvédegylet tagja. 1869-1878-ig országgyűlési képviselő, közalapítványi főtiszt, 1878-1906-ig az Országos Honvédegylet irodafőnöke Budapesten. 1869-ben szabadságolt állományú honvédszázados, 1878-ban leköszönt.
Meg kell említeni azt is, hogy ennek az egész országot átfogó szervezkedésnek az élén Nedeczky Lajos István honvédhuszár százados és Almássy Pál állt. Ezt sajnos egy volt honvédtiszt, Asbóth Lajos ezredes árulása után derítette fel a rendőrség. Nedeczkyt előbb kötél általi halálra, majd szintén 20 évi várfogságra ítélik. A szervezkedés másik résztvevője, Plachy Lajos tizennégy évet kapott. (Bóna Gábor: Kossuth Lajos kapitányai. Bp. 1988.) Ez a Nedeczky István – már leányágon – Deák Ferenc unokaöccse, majd később bizalmas embere, az Almássy-féle összeesküvésnek, mely Schmerling Antal osztrák miniszterelnök kormányrendszerének erőszakosságától, fegyveresen akarta felszabadítani az országot, egyik főrészese volt. Ő járt bizalmi küldetésben Kossuthnál és az olasz kormánynál, amely kötelezte magát, hogy az olaszországi magyar légiót, az alapítandó ideiglenes magyar kormány rendelkezésére bocsátja. Az összeesküvést 1864-ben felfedezték és társaival együtt elfogták. A haditörvényszék 1865-ben halálra ítélte, de az ítéletet 20 évi várfogságra változtatta az uralkodó. Fogságát Olmützben meg is kezdte, de 1866-ban társaival együtt kegyelmet kapott. Ezután Deák Ferenchez csatlakozott, bár cselekvő szerepet nem vitt a politikában, befolyásos tagja maradt a szabadelvű pártnak Tisza Kálmán kormánya alatt is. /Révai Nagy Lexikona/
Ez a Nedeczky Lajos István építette az edericsi „fekete kastélyt”. A család történetében jelentős fordulat volt, amikor Deák Ferenc, zalai birtokos, Zala megye országgyűlési követe, sógorának egyik árvája, Emma, apja halála után, 17 évesen férjhez ment Nedeczky Károly Lajos balatonedericsi birtokoshoz, aki akkor a szántói járás szolgabírása volt. A harmincas években öt gyermekük született, két fiú és három leány. Még egy éves sem volt az utolsó gyermek, Jenő, amikor apjuk 41 éves korában váratlanul elhunyt. Deák Ferenc megint ott állt az özvegy és az árvák mellett.
„Kedves Barátom! – írta Kehidán, 1841. július 6-án kelt levelében Wesselényi Miklósnak – Most érkeztem haza Edericsről. Fájdalmasan lesújtott engem is a sors keze, rokonom és gyermek éveim legjobb és legrégibb barátja, Nedeczky Lajos, élete virágában meghalt. Öt neveletlen árvát hagyott maga után. Hugom fiatal és tapasztalatlan, családi dolgai a boldogultnak kissé zavarodottak s enyém a kötelezettsége ezen árváknak az elveszett atyát némileg pótolni. Dolgaik elrendezésében most három hetet töltöttem Edericsen és Somogyban, ezért voltam távol. ” /Deák Ferenc levelei 1822-1875. Bp. 1890./
Az öt gyerek közül eleinte Ida /később Szabadhegyi Sándorné/ állt közel a szívéhez, az idézett kötetben több levél tanúskodik erről. 1855 január 17-én írja: „Ha Isten Téged úgy áld meg, mint én óhajtom s annyi boldogságot áraszt reád, mennyit és neked őszinte érzelemmel kívánok, úgy bizonyosan öröm és megelégedés kísérik napjaidat.” A nagybácsi itt Idának arra a ködös célzására válaszolt, hogy talán rövid időn belül bekötik fejét. Úgy is lett, két héttel később már gratuláló levelet írhatott kishúgának. „Kedves Idám! Örömmel és a legszívesebb érzelemmel olvastam soraidat. Áldjon és vezéreljen Isten örömre és boldogságra. Sándort nem ismerem, de hiszem, hogy téged boldogítani fog.”
Miután 1857-ben Nedeczky Lajos özvegye is elhunyt, még szorosabb lett kapcsolata Idával. Deák 1858 áprilisában, majd májusában is arról tájékoztatta a fiatalasszonyt, hogy Pestről hazafelé tartva, Edericsnek veszi az útját. 1861. szeptember 24: „Kedves Komámasszony, húgom és keresztlányom! Még ezen hónapnak utolsó vagy a jövő hónapnak első napjaiban Pestre akarok rándulni néhány napra, s vagy menet vagy jövet, ha csak lehet, elrándulok hozzád. Szívesen láss, azt megmondom, mert ha el akarsz kergetni, mint néhány év előtt a háztól, akkor nem fogok tőled eltávozni.” /Edericsen még áll a fa, amely alatt – a szájhagyomány szerint – Deák köré gyűlt a család apraja-nagyja/. De még Idánál is szorosabban kötődött Deákhoz Nedeczky Lajos elsőszülött gyermeke, István. Eötvös szerint „összes vérrokonai közül, ő volt körülötte legtöbbet, s ő és családja, /Emma és Ferike nevű leánya/ szerzett neki a legtöbb örömet.”
István, aki 1832 márciusában született, még 17 éves sem volt, amikor önkéntesen beállt nemzetőrnek a Zala megyei seregbe. A Dráva-menti védővonalban szolgált. Ősszel Pestre ment s beosztották előbb a 10. majd a 18. honvéd zászlóaljhoz. Itt hadnagyként, majd főhadnagyként végig harcolta a téli hadjáratot Korponáig. Ekkor a 7. Huszárezredhez helyezték át, századossá léptették elő, s részt vett a nyári hadjáratban a világosi fegyverletételig. Aradi büntetése: lefokozták s közlegényként sorozták be az 1. cs. k. huszárezredhez. Itt töltött egy keserves évet és kilenc hónapot. 1851. nyarán tért vissza anyjához Edericsre. Ezeket az adatokat az 1864. évi Nedeczky-féle összeesküvési per irataiból, Nedeczky István első hadbírósági kihallgatási jegyzőkönyvéből idéztük. /Megjegyzendő, a Hadtörténelmi Levéltárban, őrzött hatalmas terjedelmű peranyag, mindmáig feldolgozatlan, a tárgyba vágó legalaposabb tanulmány, Steiner Lajos: Beniczky kötete /1924/, csak a bécsi udvari levéltár irataira és a rendőrségi aktákra támaszkodik/.
Innen tudjuk továbbá, hogy amikor 1864. március 16-án hajnali öt órakor Nedeczky Istvánt az Angol királynő szálloda /a mai Deák Ferenc utca és Apáczai Csere János utca sarkán állt/ első emeletének 27. számú szobájában letartóztatták, három levelet találtak nála. Egyet Deák Ferenctől, egyet Kun Vincétől /Somogy megyei birtokos/, s egyet Botka Károlytól /ez utóbbi húga férjének rokona volt./ Az összeesküvés szálait keresve, március 15-én letartóztatták Edericsen a legkisebb testvért, Nedeczky Jenőt is. Neki is volt már „priusza”. 1860-ban történt, hogy pesti diákként, egy álarcosbálon, néhány társával – Albrecht főherceg jelenlétében – kikergette a teremből a német zenekart, mert a Gotterhaltét kezdte rá, azután az egész báli közönség elénekelte a Himnuszt, ráadásul Nedeczky gyújtó beszédet is mondott a zsarnokság ellen – írja Ballagi Géza a Protestáns Szemle 1892. évfolyamának első füzetében.
Most Edericsről Bertalan Lajos főszolgabíró jelentette a katonai törvényszéknek, hogy „mai reggel 6-7 óra között, edericsi birtokán elfogattam, térhelyiségi szoros kikutatása alkalmával forradalmi tárgyakat nála feltalálnom sikerült, ennélfogva. nevezett forradalmárt a fent tisztelt Ttes cs. kir. katonai Törvényszékhez ezennel által kísértetem.” A lefoglalt „forradalmi” tárgyak: egy duplacsövű lőfegyver, egy Mária Terézia korabeli kard, díszes bőrtokban, egy-egy kép Kossuthról, Nagy Sándor tábornokról, Damjanich Jánosról, Csány Lászlóról, stb. – összesen 15 darab. Egy borítékban nemzetiszínű szalagcsokrok, csillagok. Irányi Dániel röpirata 1862-ből, „Magyarország függetlensége” címmel. 33 darabos vas betűkészlet a hozzátartozó rézpréssel.
A főbíró április 18-án – újabb felszólításra – informálta a hadbíróságot Nedeczky levelezéséről, gyakori utazásairól, ami már gyanússá vált előtte s „ebbeli észrevételemet nem is késtem ő Mltga Főispáni Helytartó Úrnak szóbelileg jelenteni. „Három ládát talált Nedeczkynél, az egyik külföldről, Grátzból érkezett, ami még gyanúsabbá tette: hátha fegyvereket kapott abban! A főbíró azonban csak annyit közölhetett, hogy további fegyvereknek nyoma sincs, s Nedeczky ugyan fogadkozik „holmi csinos kézzeli mesterséges faragásokkal”, látott is kertjében egy asztalt, amelynek lapján „Ida” név olvasható /Nedeczky nagybátyjától „örökölte” a fúró-faragó kedvet, tudniillik Deák szabad óráiban maga is rengeteg faragványt csinált/ , e tárgyak azonban ártalmatlannak látszanak.” Ezek után Nedeczky Jenőt júliusban, bizonyíték hiányában kiengedték a pesti Invalidusok háza /ma: Városháza/ hadbírósági fogdájából, s a Zala-Somogyi Közlöny augusztus 10-i számában tüntetően megemlítette balatonfüredi Anna báli tudósításában „már ő is ott volt a táncosok között.”
Szó, ami szó, Deáknak sok gondja-baja lehetett a Nedeczky-fiúkkal, különösen Istvánnal, az összeesküvési per izgalmaitól függetlenül is. István az ötvenes évek közepén elvette a gyulai Gaál-Kaposvár környéki birtokos családból Konstanciát, s anyja halála után elfoglalta az atyai örökségként reámaradt Somogy megyei kastélyosdombói birtokot. Az edericsi birtokok Jenőé és a leányoké lett. /1857-ben született Franciska /Ferike nevű kislánya /később Bölöny Józsefnek, a kolozsvári Nemzeti Színház intendánsának felesége/, akinek keresztszülei Deák Ferenc és Klára nővére voltak, s 1858-ban második lánya, Emma /aki 1881-ben nagybátyjához, Nedeczky Jenőhöz ment nőül/.
Hogy, hogy sem, mikor a következő őszön megjelent a hivatalos hirdetés a lapokban: „csőd nyittatott Nedeczky István kastélyosdombói földbirtokos vagyona ellen.” /Pesti Napló 1859.szept. 8./ Elkártyázta? Mindenesetre azt kell gondolnunk, hogy könnyelműen szórta a pénzt, s hovatovább elmerült az adósságokban. Talán ebből is következett, hogy házassága ugyancsak megromlott. Kaposvárra költözött és válni készült, s az anyagi-családi zűrzavart még tetézték a politikai zaklatások a Bach-huszárok részéről. 1860-ban részt vett a szigetvári ifjúság fáklyás tüntetésén, erre a megyei törvényszék megtiltotta, hogy elhagyja Kaposvár területét. Miután a tilalmat feloldották, Pesten tűnt fel, kapcsolatot talált a tettre kész elégedetlenekkel s rövidesen az illegális szervezkedés élvonalába került.
Kiutazott Kossuthhoz, s az ő instrukciói szerint kezdte meg a fegyveres felkelés előkészítését. 1864. március 13-án /a bécsi forradalom évfordulóján/ nagyszabású Kossuth-párti demonstrációt rendezett a pesti belvárosban. S ezután következett március 16-án hajnali letartóztatása az Angol királynő szálló 27-es szobájában. A nagybácsi, Deák Ferenc alighanem aggodalommal figyelte István zilált magánügyeit és veszélyes politikai kalandjait. Családi felelősségérzete – az abszolutizmus megtorpanásának, majd újjáéledésének viharos eseményei közepette is – bizonyára nemegyszer sarkallta arra, hogy józan mérsékletre intse unokaöcsét. Nyilvánvalóan nyomon követte a csaknem egy évig húzódó s mondhatni az egész ország feszült érdeklődésétől kísért hadbírósági per kiszivárgó híreit.
Az 1865 januári ítélethirdetés után pedig meglátogatta börtönében a halálra, majd – az ő iránti gesztusként enyhítve – húszévi nehéz vasban eltöltendő, olmützi várfogságra ítélt fiatalembert, hogy lelket öntsön belé. A közvélemény elismeréssel fogadta a kiegyezés művén munkálkodó államférfi, e tüntető és emberi nagyságra valló lépését. Mindez azonban voltaképp nem új vonás ezen a portrén, amely Deákról, mint széles családja gondoskodó fejéről él bennünk.
Lejegyezte: Májer Dénes és Garamvölgyi Lajos
