Edelich a zalai vár földjei közé tartozott, melyet II. Endre király Miksa mesternek adományozott. Már a középkorban parókiális egyháza volt. Római katolikus temploma a XIV. század közepén olyan magaslatra épült, amelynek a helyén magányos római épület állt valamikor. Edericsen a római kor maradványai találhatók. A kockakövekből rakott római útjának nyomai azonban ma már nem nagyon láthatók. Az 1262. beli iratok megemlítik az Edelich-ről Villa Tumoyba vezető utat melyet ma is használnak. A községnév Edelich alaptagja már 1262-ben felbukkan – személynévként – az Anjou-kori okmánytárban.
Az Árpád korban nagyon kedvelt volt, hogy valamely település alapítójának, első birtokosának, vagy nevezetes lakosának személyneve jelölte magát a települést is. Az alapul szolgáló személynév minden bizonnyal szláv eredetű (Tegyük hozzá, hogy a hivatalos történetírás szerint. Mert amiről nem tudják honnan származik arra ráfogják, hogy szláv…-a szerk.).
1470-ben Hederych, 1563-66-ban már Ederics. Ekkor hat háza volt és 550 akcse adót fizetett. Az 1536. évi összeírás Szentiványi János kúriáját említi, melynek helyét nem tudták meghatározni. 1572-ben a törökök felégették, és puszta község lett.
A következő évek összeírása szerint fokozatosan benépesedik. 1598-ban már 14 adózó házat említenek. 1632-ben hétezer akcse adóval szerepelt a török nyilvántartásban. Később 1638-ban ismét puszta község lett, de 1647-48-ban már megint telekadót fizet. 1696-ban 17 jobbágycsalád lakta. Ezután hosszú ideig nem említik a feljegyzések.
1780-ban készült I. katonai felvétel szerint a község egy utcás, észak felé, és a mai Petőfi Sándor utcára merőleges telekosztásig terjedt. A templomot a jelenlegi helyén tünteti fel a térkép. A szőlőhegynek a faluhoz közeli részén mutat néhány kisebb építményt. A falu lakossága szőlőtermesztéssel és halászattal foglalkozott. Az 1870-es években azonban a filoxera Becehegyen és Edericsen a szőlő nagy részét teljesen kipusztította.
Néhány előkerült Kossuth bankó bizonyítja, hogy községünk fölött sem vonult el nyomtalanul az 1848-49-es szabadságharc. A község határában található a Fekete kastély, amelyet Nedeczky Jenő tervezett. Ő is 1848-as párti volt, és ezért bujdosnia kellett. Csak a kiegyezés után térhetett haza. Nemesvitán az akkori iskolamester szintén 48-as katona volt, és ő is bujdosásra kényszerült. Olaszországban is járt, és Kossuth Lajost is elkísérte Torinóba a száműzetésbe. Hazatérése után a szomszéd községben újból iskolamesteri állást kapott.
Balatonederics születési anyakönyvét 1896-tól vezetik. A nemesvitai jegyzőséget 1903-ban Edericsre helyezték át. 1904-ben a község neve Balaton Ederics, később Balatonederics. Vasútja 1903-tól, villanya 1937-től van a községnek. 1939-ben 254 házat számoltak. A háború előtt a községnek szénkéneg gyártelepe volt, amely 1927-ben létesült. 1935-ben a gyár bezárt, de 1936-38-ig újra üzemelt. A részvénytársaság akkor leszerelte az üzemet. Az egykori gyárban a filoxera és a földi rovarok elleni védekező vegyszert állítottak elő, egészségtelen és robbanásveszélyes munkahelyeken. Szemtanúk allítják, hogy a gyár felett repülő verebek a felszálló gázok hatására leestek és elpusztultak. Amikor déli szél fújt, az egész községet fojtó kénszag árasztotta el, ami miatt a lakosok többször tiltakoztak. A gyár végül végleg bezárt, romjai ma is fellehetők.
A II. világháború előtt 3 birtokos uralta a határ java részét.
– Töreky Aladár nyugalmazott főszolgabírónak 200 holdja volt.
– Svastics Gyula földbirtokos 300 holdon gazdálkodott. (az ő egykori kastélyában működik az általános iskola)
– Vajda Lajos 200 hold felett rendelkezett.
A lakosság túlnyomó része nincstelen szegény, vagy törpebirtokos volt.
A község német megszállása 1945. március 27-én ért véget. A szovjet csapatok Szigliget felől támadtak. A németek visszavonulásakor – március 23-án – 40 házat pusztított el a tűzvész. A lakosság a szőlőhegyi pincékben, bunkerekben és az erdőben talált menedéket. 1945-ben a Fekete Kastélyban székelt a Japán nagykövetség.
1949. augusztus 20-án alakult meg a Szabadság termelőszövetkezet 17 taggal. 1953-ban sokan kiléptek, de a nagyüzem nem hullott szét. A rendszerváltásig működött, jórészt változatlan formában Törekpusztán, a környék egyik legnagyobb termelőszövetkezetévé kinőve magát.
Az 1970-es években a község nagy fejlődésen ment keresztül. 80 telket parcelláztak, és 120 családi ház épült. Rendőri lakást és irodát építettek a körzeti megbízottnak. Ekkor Balatonederics már a környék központja. Itt székel a Körzeti Közös Tanács, közigazgatásilag ide van rendelve Nemesvita, Lesencefalu, Lesencetomaj, Lesenceistvánd. Villák, nyaralók, üdülők épülnek ezekben az évtizedekben, az idegenforgalom évről évre növekszik.
A fejlődés következő állomása a 80-as évek vége. Ekkor már a község valamennyi belterületi útja aszfaltozott, és önerőből néhány külterületi utat is megcsináltatnak a telektulajdonosok. A 90-es évek elején került megvalósításra a telefonhálózat teljes kiépítése. Közben új telkeket is parcelláztak a Bakosdomb nevezetű dűlőben. Azóta itt sok új ház épült. Ezután a csatorna kiépítése következett (1998-ban adták át a teljes hálózatot), majd 1999. nyár elejére a vezetékes gáz is elkészült. E munkák befejeztével került sor a belterületi utak 100 %-os aszfaltozására, és az építkezések folyamán tönkretett utakat is újraaszfaltozták, aminek köszönhetően a környék egyik legjobb úthálózatával büszkélkedhet Ederics. A parkosítás 2000 tavaszán folytatódott.
2000-2002 között 8 tantermesre bővült, korszerűsödött az iskola. 2003-ban új főépület épült a strandon. 2005-re a mederkotrással együtt a lídós strandkorszerűsítés is elkészült. 2005-ben a sportpályát fejlesztették.
A községben általános iskola, óvoda, orvosi és fogászati rendelő, önkormányzati hivatal, művelődési ház, könyvtár, posta, strand, futballpálya, és benzinkút működik.
