Álláshirdetés – Óvodaigazgató

ÁLLÁSPÁLYÁZAT

ÓVODAI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS

pályázatot hirdet Köznevelési foglalkoztatotti jogviszony keretében igazgató

Munkakör/feladatkör betöltésére.

Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): A Balatonedericsi és Lesencetomaji mesevár Óvoda intézmény igazgatói feladatainak ellátása. Az intézmény irányítása és képviselete a vonatkozó jogszabályok, belső szabályzatok és az alapító rendelkezései szerint. Az igazgató felel az intézmény szakszerű és törvényes működéséért, a pedagógiai munka megszervezéséért, irányításáért, ellenőrzéséért, a pedagógiai program megvalósításának biztosításáért; a gazdálkodással kapcsolatos tervezési feladatok ellátásáért, a pénzeszközökkel való ésszerű, célszerű és takarékos gazdálkodásért, az intézményi költségvetés betartásáért; az óvodáskorú gyermekek óvodai nevelésének megszervezéséért. Gyakorolja az intézmény alkalmazottai felett a munkáltatói jogokat; kapcsolatot tart a fenntartóval. Dönt az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály, szabályzat nem utal más hatáskörébe. Ellátja az egyéb vezetői, valamint szakmai és tanügyigazgatási feladatokat.

Betöltendő állás szakmacsoportja: köznevelés

FEOR besorolás: 1328 Oktatási-nevelési tevékenységet folytató egység vezetője

Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád):   Emberi erőforrási/oktatási, képzési

Betöltendő állás jogviszonya: Köznevelési foglalkoztatotti jogviszony

Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája: Határozott, 40 óra, Általános, Teljes munkaidő

Munkavégzés helye: Lesencetomaj

A munkavégzés pontos helye: Balatonedericsi és Lesencetomaji Mesevár Óvoda 8318 Lesencetomaj, Nedeczky Károly u. 1.

Álláshirdető szervezet bemutatása: A Balatonedericsi és Lesencetomaji Mesevár Óvoda Balatonederics, Nemesvita, Lesencetomaj és Lesencefalu községek közös fenntartásában működik. Az intézmény a Lesencetomaj, Nedeczky Károly u. 1. szám alatti székhelyén, valamint a Balatonederics, Kossuth u. 110. szám alatti telephelyén látja el köznevelési feladatait. A balatonedericsi telephelyen főzőkonyha működik az intézményben.

A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet honlap címe stb.): A pályázatról felvilágosítást Németh László társulási elnök ad a +36-87/466133 telefonszámon.

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Púétv. és a Vhr. rendelkezései az irányadók. A köznevelési foglalkoztatotti jogviszony időtartama: óvodapedagógus munkakörre határozatlan idejű köznevelési jogviszony. A vezetői megbízás időtartama: 2025. 08.18-tól 2030. 08.15-ig tartó határozott időtartam, 3 hónap próbaidő kikötésével.

Feltételek, Előnyök

Pályázati feltételek:

Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:

  • Büntetlen előélet
  • Cselekvőképesség
  • Magyar állampolgárság
  • Vagyonnyilatkozattételi eljárás lefolytatása
  • Erkölcsi bizonyítvány

Elvárt végzettség/képesítés:

  • Felsőfokú végzettséghez kötött szakképesítés alapképzés (Bsc vagy BA), Óvodapedagógusok képzése,  Pedagógus szakvizsga keretében szerzett igazgatói szakképzettség

Elvárt szakmai tapasztalat időtartama (év): 4

Egyéb pályázati feltétel meghatározása:

  • – Legalább 4 év pedagógus munkakörben szerzett szakmai tapasztalat.
  • – Az intézményben pedagógus munkakörben fennálló, határozatlan időre, teljes munkaidőre szóló kinevezés, vagy a megbízással egyidejűleg pedagógus munkakörben történő, teljes munkaidőben határozatlan időre szóló kinevezés.
  • – Annak igazolása, hogy a Púétv. 27. §-a szerinti kizáró feltételek nem állnak fenn, és nem áll olyan foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, amely a köznevelési foglalkoztatotti jogviszony létesítését kizárja.
  • – A Púétv. 73. §-a, valamint e törvény végrehajtásáról szóló 401/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 25-26. §-a alapján meghatározott szakképzettség. –

Pályázat elbírálása során előnyt jelent:

A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?: Igen

A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?: Igen

A pályázat elbírálása során előnyt jelentő járművezetői engedély kategória: B Egyéb pályázati előnyök:

–              – Legalább 4 éves intézményvezetői/igazgatói tapasztalat

A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:

  • vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítése
  • Fényképpel ellátott szakmai önéletrajz
  • Három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány
  • Hozzájáruló nyilatkozat pályázati anyagba betekintésről
  • vezetői program
  • szakmai gyakorlat hitelt érdemlő igazolása
  • végzettséget, szakképesítést igazoló okiratok másolata

A pályázat benyújtásának határideje: 2025.05.30. 00:00

Pályázat benyújtásának módja: – Postai úton, a pályázatnak az Óvodai Önkormányzati Társulás 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. sz. alatti címre történő megküldésével. A borítékon kérjük feltüntetni az intézményi iktatószámot: BE/89/2025., valamint a munkakör megnevezését:

„Óvoda Igazgató”

–              Közszolgállás portálon

A pályázat elbírálásának módja: Az igazgatói pályázatról az Óvodai Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa dönt. Amennyiben a pályázó a pályázatának zárt ülésen történő tárgyalását kéri, úgy a pályázat keretében az erre irányuló kérelmet kell benyújtania. A benyújtott pályázatok esetében hiánypótlásra nincs lehetőség. A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot – indokolás nélkül – eredménytelennek nyilvánítsa.

A pályázat elbírálásának határideje: 2025.06.25. 00:00

A pályázati kiírás további közzétételének helye: www.balatonederics.hu, www.lesencetomaj.hu www.lesencefalu.hu www.nemesvita.hu

Állás tervezett betöltésének időpontja: 2025.08.18.

Állás tervezett betöltés végének időpontja: 2030.08.15.

Publikálás tervezett időpontja: 2025.05.02.

A pályázati kiírás közzétevője a Miniszterelnöki Kormányiroda (MK). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által az MK részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a hatályos jogszabály alapján a pályázatot kiíró szerv felel.

Magyar falu program

Közadattár

Legfrissebbek

Következő események

május 2025
Nem találtunk eseményt!