Díszpolgárok

Balatonederics díszpolgárai

Balatonederics Önkormányzatának Képviselő-testülete 12/2003.(IX. 19.) Rendeletében kitüntetést alapított annak érdekében, hogy az érdemre jogosultak elismerésben, megbecsülésben részesüljenek az önkormányzat, a község lakossága által. A címadományozással az is célja, hogy a település haladásában részt vállalók példamutató tevékenységét megismerjék, és az ösztönzőleg hasson a fiatalok számára hasonló építő munkák és a köz javát szolgáló cselekedetek végrehajtására.

„Díszpolgári cím adományozható azon polgárok és közösségek részére, akik a helyi társadalmi, gazdasági életben a közösség javát szolgáló eredményes tevékenységet végeztek, a művelődési, kulturális, szociális és egészségügyi élet színvonalának emeléséhez jelentős mértékben hozzájárultak, továbbá akik a település fejlesztésében önzetlen munkájukkal részt vállaltak.”

A díszpolgári címmel együtt adományozott oklevél és emlékplakett, valamint a kitűző az elismerés tárgyi bizonyítéka. Ezen túlmenően természetben megállapított jogok is megilletik.

„A díszpolgárt megillető jogosultságok:
A díszpolgári címben részesített személy a lakosság tiszteletét és megbecsülését élvezi, ezért
– mentesül a helyi adófizetési kötelezettség alól,
– az önkormányzat és intézményei által rendezett hivatalos ünnepségekre meghívásban részesül,
– a képviselő-testület és bizottságai ülésén tanácskozási joggal részt vehet,
– a belföldi és külföldi testvértelepülésekkel közösen szervezett rendezvényeken, programokon a delegáció tagjaként képviselheti az önkormányzatot,
– elhalálozásakor ingyenes díszsírhely illeti meg.”

A díszpolgári cím és a kitüntetés adományozására javaslatot tehetnek a helyi képviselő-testület tagjai, az intézmények, civil szervezetek és alapítványok vezetői, illetve az állampolgárok.
A javaslatot az előkészítő bizottság elnöke terjeszti a képviselő-testület elé.

Balatonederics első díszpolgára dr. Marosy Jenő (1928-2014).

Az 1956-os forradalom 50. évfordulóján településünk díszpolgári címét dr. Kiss Tamás vehette át.

Varga János díszpolgári címet kapott 2007. március 15-én.